Egyszer volt, hol nem volt… 16 évesen a szembe szomszédba költözött egy srác, akivel szerelem volt első látásra. Mint a tündérmesékben úgy találtunk egymásra és boldogan éltünk míg meg nem… ja nem, ez nem az a mese. Szóval boldogan terveztük a közös jövőt, értünk el közös célokat, építettünk meg álmaink otthonát, utazgattunk és családot terveztünk. Na jó a mesékben vannak rossz dolgok is, 7 év után a kedves párom halálosan szerelmes lett és 4 hónapig külön voltunk, majd rádöbbent, hogy mégiscsak én vagyok a nagy ő, én meg elhittem. Aztán jött újabb 7 év. A sors ismétli önmagát és a kedves uram elém állt egy tavaszi estén, hogy ő szerelmes, csak a gond, hogy nem belém… jött a nagy veszekedés majd megígérte, hogy vége, engem akar. Én ismét elhittem neki, bár lelkileg elég nehezen viseltem a szituációt. Egy évvel később láttam ahogy a nőjének írogat… újabb veszekedés, ígérgetés, majd újabb lebukás… És mikor már a padlón csúszva, sírva könyörgött és én azt gondoltam, hogy na most tényleg komolyan gondolja, mivel a fülem hallatára penderítette ki a szeretőjét (aki hozzáteszem egy 10 évvel idősebb családanya…), akkor ismét lebukott és akkor ott, bennem, a gps koordináta adatokkal a kezembe (mivel így buktattam le) azt éreztem, hogy megszűnt a fájdalom, megszűnt a csalódottság, a szeretet, a kötődés… elengedtem. Kivettem egy lakást és elköltöztem.
Jelenleg úgy érzem ez volt életem eddigi legjobb döntése, amit valószínűleg már jóval korábban meg kellett volna lépnem. Imádom az új életem, imádom, hogy végre jut magamra idő, nem kell mást ajnároznom egész álló nap. És persze éreztem már korábban is, hogy ez nem működött köztünk… akármennyire is ragaszkodtam volna hozzá.
Jelenleg a szingliség csínját-bínját ízlelgetem. Ennyi év párkapcsolat/házasság után úgy érzem magam, mint egy vadon élő állat, aki eddig állatkertben nevelkedett és most hirtelen kiszabadult a vadonba.
Még egy évvel ezelőtt az egyik kollégám felkeltette az érdeklődésem… Meg kell jegyeznem, hogy idősebb nálam (tizen x évvel) és családos. Szemezgettünk egymással és egyre többet játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne ha… persze én nem az a lány vagyok, aki kikezd egy idősebb családapával… én amolyan komoly kapcsolatra való, gondoskodó feleségtípus vagyok. Na igen… aztán a szar házasság, a hiúságom és a hormonok nem hagytak nyugodni és írtam neki egy üzenetet. Hogy azt érzem többet gondolok rá stb. Nagyon korrekt mód visszaírt, hogy hát bár nagyon csinos vagyok és tetszem neki, de családos és nem lehet köztünk több. Akkor ez elég rosszul érintett, de persze megértettem és ez még inkább erősítette bennem a róla kialakult tökéletes családapa képét. Néhány héttel ezelőtt egyszercsak rámírt, majd találkoztunk. Elég hamar világosság vált, hogy ki mit szeretne.
Szexet. Hát jó, főleg mivel a történtek után én sem vágyom most komolyabbra egy jódarabig. De hogy fog nekem menni ez az érzelem mentes szex téma? Jópár Szex és New York epizód és némi egyedültöltött este megtette a hatását. Belementem a dologba. Főleg, hogy veszíteni valóm nem volt és ezt is ki kell próbálni egyszer… Azt éreztem nagyon kívánom őt, amit fokozott egy hajnalig tartó szexchatelés is.
Elérkezett a találka napja. Iszonyatosan izgultam, mivel a férjemen kívül nem voltam mással. Hülyén éreztem magam mikor a pár órára kibérelt lakáshoz értünk. Remegett mindenem és megszólalt a vészcsengő a fejembe, hogy “mit keresel te itt? fuss, rohanj!”. De tudtam, hogy már nincs visszaút, márcsak azért sem mert bánnám, ha nem teszem meg. Ő egyből bele akart vágni a közepébe… nem tudom miért, de én azt gondoltam azért beszélgetünk majd egy kicsit. Legyőztem az izgalmam és belevágtam. Ezennel hivatalosan is szingli lettem, a költözésemet követő 4. napon szobára mentem egy idősebb, családapával. Gratulálok magamnak! Főleg, hogy végül üresen és csalódottan távoztam. Tudom, hogy megbeszéltük előre, hogy ez csak szex lesz, semmi több, de azért vágytam volna némi gyengédségre, beszélgetésre… De hát ne csodálkozzon az ember lánya, ha erre adja a fejét, ugye? Persze titkon reméltem, hogy majd érez valamit irántam. Hát azon kívül, hogy szexuális eszköznek tekintett nem érzett mást, ebben biztos vagyok. Én nem értem, ez a pasiknak miért megy ilyen könnyen… Én miért nem tudok könnyedén érzelmek nélkül szexelni? Én miért agyalok most azon, hogy csak annyit írt, hogy “jól éreztem magam”. Mégis mit vártam? Hogy ódát ír hozzám, hogy mekkora egy szexistennő vagyok?
Szóval itt tartok most. Szexeltem, mégsem elégültem ki… és nem azért mert nem kívántam. Hanem mert nekem ez kevés volt, igenis kell a gyengédség, a kedves szavak, a romantika… Értem én, hogy ez csak szex, de nem egy prosti vagyok. Bár most eléggé annak érzem magam…
És mindezek mellett egyre többet gondolok rá… ennyit a tökéletes családapa képről. És nem én vagyok az első… Ennek ellenére mégis azt érzem, hogy ha írna, hogy találkozzunk újra, gondolkodás nélkül belemennék…